Verizon megvette a Yahoo-t

Igen érdekes dolog történ az Egyesült Államokban, a Verizon felvásárolt egy legendát, pontosabban a Yahoo-t. Így ezzel belépett a keresőpiacra is. Az USA-ban a Google és a Bing után a harmadik lett a keresőmotorok piacán.

Verzion vásárlása

A Verizon megközelítőleg 4,8 milliárd dollárért vásárolta meg a Yahoo-t. Korábban igen sok érdeklődő volt a vállalkozás irányába, sőt többek között a Google egyik érdekeltsége is megpróbálta megvásárolni a céget. A győztes mindennek ellenére a Verzion lett.

Verzion vállalat

Az országunkban a vásárlót nem igazán ismerjük, de Amerikában közismert, mivel ez az ország legnagyobb internetszolgáltatója. Korábban az AOL-t vásárolta meg. Nyilván mindkét felvásárlás jól illeszkedik a vállalat digitális profiljába.

A cég tervei alapján egyesíti azokat az adatokat, amelyekhez mobilszolgáltatóként elért, azokkal az új adatokkal, amihez most a Yahoo és korábban az AOL révén fért hozzá. Egy biztos a felvásárlás után most már képes felvenni a versenyt a Facebook-kal és a Google-al szemben az Egyesült Államok egész területén. Az országunkban ez kevésbé érint cselekedet volt a Verzion részéről. A Yahoo, ha jelentéktelen mértékben is, de hozzájárul a hazai weboldalak organikus forgalmához is.

A Yahoo egyébként az internet hőskorának legendás vállalata volt. Erőssége 1998 kezdett el csökkeni a Google megjelenésével.

weboldal-keszites-javitas

A cég történetéről a 444.hu írt egy jó kis összefoglalót, így részletesebben is olvashatnak a Yahoo-ról.

A hazai keresőoptimalizálást ez a felvásárlás nem igazán érinti, de jól jelzi, hogy az interneten még az óriások is megbotolhatnak. Talán egyszer ez a sor vár a Google-re is és a Facebook-ra is ezt előre nem tudhatjuk…

Ingyenes keresőoptimalizálás vizsgálók

Nem számít mit csinálunk keresőoptimalizálás munkálatai alatt, egy biztos, most gyorsabban és jobban végezhetjük el a munkálatokat, ha megfelelő eszközöket használunk. Meg fognak lepődni, hogy-hogyan lehet programokkal időt takarítani, valamint e programok használatával a keresőoptimalizálás munkálatai hatékonyabbak lesznek a munkálatok alatt.

Szóval, miképpen lehet a SEO-ellenőrző programokkal, eszközök segítségével jobb eredményt elérni? Vagy a helyes kérdés ezzel kapcsolatosan – hogyan dolgozhatunk SEO-val együtt?

Íme, az eszközök, amiknek segítségével pontos lépéseket tehetünk.

A 10 ingyenes keresőoptimalizálás vizsgáló

Most megosztunk 10 darab keresőoptimalizálással összefüggő programot, amiknek a segítségével pontosan ellenőrizhetjük a SEO munkálatait. Ezek a programok nagysegítségünkre lehetnek, gyorsan egyszerűen használhatóak, és ami a lényeg, ingyenesek. Reméljük, hogy ezek segítségével, valamint internetes szoftverekkel hasznos lépéseket tehetünk az optimalizálási munkálatok alatt.

Google Webmestereszközök

Ennél az interneten keresztül elérhető alkalmazásnál összetett helyszíni weboldalelemzést végezhetünk el. Itt részletes tájékoztatásokat kaphatunk meg az keresőoptimalizálási munkálatok alatt lévő weboldalakról.  Valamint a keresési lehetőségeket, és egyéb hibákról is tájékozódhatunk. A Google Webmestereszközök használatáról itt tudunk tájékozódni és egyéb kérdésekre is választ kaphatunk.

Google Keresőoptimalizálás

Oldal címe: https://www.google.com/webmasters/#?modal_active=none

Moz Pro Tools

Moz Pro Tools egy szolgáltatásfajtába sorolandó eszköz, ahol a linkek kiindulási pontján kívül, teljes elemzést is elvégezhetünk weboldalakon.

Itt a kulcsszavak elemzését is elvégezhetjük. Ennél az eszköznél sokkal több energiánk marad az elemzésre, mert nagyon pontos szolgáltatásról van szó. Amikor egy weboldal elérhetőségét írjuk az elemzés megkezdése előtt az eszközbe, tájékoztatásokat fogunk kapni az adott weboldalról:

  • Domain Authority (DA), a domain értékéről,
  • Page Authority (PA), a weboldal értékéről,
  • Spam Score, a spam linkekről,
  • Established Links, és az elfogadott oldalra mutató linkekről.

MOZ Pro Tools

Oldal címe: https://moz.com/tools

SEO Spider szoftware

Ez a program részletes műszaki ellenőrzést végez el a weboldalakon. Sokkal mélyebben vizsgálja meg  a domain-ket, így inkább a SEO-val foglalkozó szakembereknek javaslom.

Hasznos vizsgálatokat végez el igen nagy területen. A munkálatok elvégzése után ki mutatja, hogy milyen technológiákat használnak az oldalon, és azt is, hogy milyen széles körű tájékoztatásban teszi meg a szoftver:

  • A weboldal mérete,
  • Szerver ellenőrzése és indexelése,
  • Kimenő / bejövő linkek,
  • Az új linkek kimutatása,
  • Az oldal betöltési sebessége.

Oldal címe:https://www.screamingfrog.co.uk/seo-spider

keresőoptimalizálás és linképítés

WooRank

Igen fontos tájékoztatást ad a részünkre. Ez a weboldal, egyfajta SEO-ellenőrző internetes portál, ahol megnézhetjük a weboldalunk használhatóságát. Ezen kívül a mobil eszközön történő futtatását is, technológiát, egyéb hibákat és nem utolsó sorban a SEO kompatibilitást is megmutatja a részünkre.

Itt 7 napig ingyenes használhatjuk a szoftvert. Az alábbi részeket elemzi:

  • Fejléc ellenőrzés (Title)
  • META leírás (Meta Description)
  • Weboldal Fejléc ellenőrzés (HEADING)
  • Kulcsszavakat és mélységüket (Keywords)
  • Oldal linkek (In-page links)
  • Tört linkek (Broken links)

WooRank

Bővebben: https://www.woorank.com

SEO Webpage Analyzer

Ez a program úgy néz ki, a gyártási minőséget és a tartalom minőségét ellenőrzi le. Kimutatja, hogy mit kellene javítani az oldalon.

Elérhetőség: https://www.seowebpageanalyzer.com

RDS Toolbar

Ez lényegében egy eszköztár, amely telepíthető a böngészőbe. Itt gyorsan végezhetjük el a munkálatokat, naprakész információkat szerezhetünk.

Az alábbi tájékoztatásokról kapunk infót:

  • Domain Authority (DA), a domain értékéről,
  • Page Authority (PA), a weboldal értékéről,
  • Spam Score, a spam linkekről,
  • Established Links, és az elfogadott oldalra mutató linkekről.

RDS Toolbar

Bővebben: https://www.recipdonor.com/bar?ln=en

XENO

Itt részletesen ellenőrizhetjük a weboldalakat.

Ez az eszköz teljesen ingyenes. Itt gyorsan lehet elvégezni a munkákat. Azt is szem előtt kell tartanunk a XENO-nál, hogy nem telepíthető fel a MAC gépekre.

Az alábbi ellenőrzéseket végezhetjük el:

  • Törött linkek (Broken links)
  • Át irányított URL-ek
  • Oldaltérkép ellenőrzése (Sitemap)

Bővebben: http://home.snafu.de/tilman/xenulink.html

Alexa

Alexa egy 7 napos ingyenes weboldal ellenőrzést kínál a részünkre a szolgáltatások javítása érdekében. A segítségével a honlap népszerűségét és a forgalom növekedését is elérhetjük. Ez úgy történik meg, hogy leellenőrzi a weboldalt, azon belül az off-site linkeket is.

Alexa

Elérhetőség: http://www.alexa.com

Website SEO Checker

A weboldalak SEO ellenőrzése, az általános minősége, az oldal különlegessége is ezen a területen végezhető el.  A weboldal linkjének erősségén kívül, a domain értékeit is megnézhetjük. Természetesen ezen kívül az Alexa és a DMOZ helyezésekről is kaphatunk tájékoztatást a weboldal ellenőrzése után.

Elérhetőség: http://websiteseochecker.com

ScanBackLinks

Az utolsó rész, pontosabban a 10-ik, ahol a viszont linkek jelentőségét ellenőrizhetjük le a keresőoptimalizálás munkálatai alatt. Az oldalra mutató cikkek, leírások, sima oldalra mutató url-en kívül javaslatokat is ad a hatékonyság növelése érdekében.

Elérhetőség: http://scanbacklinks.com

Valójában több száz keresőoptimalizáló eszköz létezik, amelyek hasznosak lehetnek az optimalizálás alatt. A lényeg a lényeg. Végig kell probálni az oldalakat, hogy többet tudjunk a keresőoptimalizálás munkálatairól.

Mi a meglévő oldalak felmérését ingyen végezzük el 2016. szeptember 1-ig.

Kérjük, ossza meg a véleményét és észrevételét az oldalunkon a keresőoptimalizálás lehetőségeiről!

AMP: Mobiloptimalizált weboldalak teljesítménye

Néhány napja a Google közzétette milyen fényes eredményeket ért el a Washington Post az AMP oldalak alkalmazásával.

A Google július 19.-n közzétett adatai alapján a Washington Post az alábbi eredményeket tudta felmutatni az AMP oldalak használatával. Az AMP, vagy Gyorsított Mobil Oldalak a Google projektje, amihez tömegesen csatlakoztak a médiaszolgáltatók.

  • 23%-kal növekedett azon mobil felhasználók aránya, akik hét napon belül visszatértek az oldalra,
  • 88%-kal javult a betöltődési idő az oldalaknál, a hagyományos mobil oldalakhoz képest,
  • naponta több mint 1000 AMP oldalt tesznek közzé.

Ezek nem túl meggyőző adatok, viszont tény, hogy elindult fejlődés ezen a szinten. Mi a helyzet Magyarországon AMP-vel kapcsolatosan?

AMP rendszer a jövő a mobilböngészőknek?

Mint ismeretes a Google az egyelőre csak néhány kiválasztott országban jeleníti meg a találati listán a Gyorsított Mobil Oldalakat, sajnos az országunk nincs ezen országok között. A célja ennek a rendszernek az, hogy a mobilos böngészési élményt javítsák úgy, hogy lebutítják a weboldalakat, és sok fölösleges css, html és js kódot, valamint feleslegesnek tartott képet is kivesznek az eredeti tartalomból. Így az oldalak betöltődési ideje radikálisan felgyorsul, ami jobb felhasználói élményt hoz a böngészések alatt.

Mindez természetesen a weboldal kódjának átalakítását is eredményezi, részletesebben szükség van egy AMP verzióra is.

amp-website

Ezt szerencsére a WordPress oldalaknál egyfajta bővítménnyel meg lehet ezt oldani, de tapasztalataink alapján, ez a bővítmény nem minden sablonnal tud jól együtt működni.

Ezen verziók a találati lista tetején a híreknél jelennek meg, bár kitudja, hogy mit hoz a jövő, miszerint a Google tájékoztatásai alapján ezt a közeljövőben kiterjeszthetik más típusú tartalmakra is, nem csak a fenti részre.

Ennél a verziónál megjelenítéséhez nem kell a nagy linkerő, pontosabban optimalizálás, és nem kell, hogy oldalunk regisztrálva legyen a Google Hírek szolgáltatásba sem, de egyelőre csak a találati listán a Hírek részében lelhető fel.

A projekthez rengeteg nagy tartalomszolgáltató csatlakozott. A Mashable, a The New York Times és az El Mundo is már új típusú verzióban jelennek meg a mobil találati listán a reggeli óráktól megkezdve.

Elképzelhető, hogy Magyarországon is megjelennek a találati listán AMP oldalak, egyelőre az Egyesült Államokból, Nagy Britanniából, és meglepetés képen Indából, Argentínából érhetőek el az új típusú oldalak. Bár elképzelhetőnek tartjuk, hogy más országokban is már élesítve van.

Júniusi algoritmusfrissítések

A felmérést elvégeztük, amiből azt derült ki, hogy a júniusi hónapunk a korábbiakhoz képest, igen aktív hónapja volt a Google-nél, sok algoritmusfrissítés történt meg, és számos weboldal forgalma és helyezése ingadozott. Nem is kicsit.

Ámbár az idei évünk nem a nagy algoritmusfrissítésektől volt kiemelkedett a Google, de a júniusi hónap viszont igen. Számos weboldal forgalma ingadozott, nem is kicsit, hanem nagyon. Plusz a hónapban több olyan nap is volt, amikor az oldalak forgalma visszaállt, majd újra csökkent.

Mi az alábbi időpontokat vettük észre, amikor is a változások megtörténhettek:

  • 2016. június 1.
  • 2016. június 8-9.
  • 2016. június 21.
  • 2016. június 26.

Június 21.-t azért se felejtsük, mert, a MOZ is abban az időben végezte el a DA, PA és egyéb értékek újra értékelését.

A tavalyi évben igen jellegzetes volt az, hogy a Google elindította az algoritmusának frissítését, majd a rá következő időszakban voltak kisebb-nagyobb ingadozások az oldalak elhelyezkedését illetően.

Algoritmusfrissítések

Ez úgy értelmezhető, hogy a Google elindít egy algoritmusfrissítések projektet, aminek köszönhetően értékeli az eredményeket, majd javítja és finomítja az algoritmust.

Mire jó az algoritmusfrissítések?

Minden olyan típusú a forgalomingadozás nagy kérdése, hogy  mi állhat a hátterébe, pontosabban bizonyos változások miért következnek be. A 2016. júniusi forgalomesések érintettjei gyakran olyan weboldalak, amelyeknél még a tavaly év novemberében is mozogtak az elhelyezkedések a találati listákon.

Az akadály az, hogy a Minőségi algoritmus és a Google Panda algoritmusa hasonló okokból jutalmaz (vagy büntet) egy weboldalt, így pontosan nem állapítható mi állhat a háttérben. A lényeg az, hogy az oldalminőségi problémák a gondok az esetleges visszaesésért.

Milyen gondok jöhetnek?

A válasz ezzel kapcsolatosan összetett, hiszen a minőségi algoritmus igen sok szempont alapján értékel. Tipikusan: a nagyon gyenge felhasználói élmények, a hirdetések túlzott alkalmazása, a gyenge és kevés egyedi tartalom az adott oldalakon, indexelési és duplikációs problémák állnak a háttérben. A duplikációs tartalomról már egy pár szót írtunk, összeségében a másik oldalról történő szöveges tartalmi másolás gondokat okohat.

Az ilyen típusú hibák igen gyakoriak a webáruházak esetében, erről korábban már írtunk itt.

Ha tehát júniusban visszaesett az organikus forgalmunk, akkor már tudhatod mi állhat a háttérben. A következő lépés egy SEO Audit lehet, aminél meghatározhatjuk az esetleges hibákat és hiányosságokat is feltárjuk.

Egy biztos az algoritmusfrissítések meghozták most is az eredményeket.

Blogírás lehetőségeinek off, mi lesz?

Sokunkat igen régóta izgatja a kérdés, hogy vajon a rendszeresen frissített blog mennyiben segíti a keresőoptimalizálás munkálatait? Egy tanulmány megadja erre a kérdésre a választ.

Közismert, hogy a blogírás növeli a weboldal látogatottságát és a forgalmát, sőt az új linkek, ügyfeleket hozhatnak, plusz a legismertebb keresőrendszer a Google is előrébb sorolja a weboldalt az írás után. Az új cikkekkel új kulcsszavakat tehetünk közzé, így növekedhet a keresőből érkező forgalom is. De vajon mi történik akkor, ha egy rendszeresen frissített blog nem ad közzé új cikkeket? Mikortól van ennek hatása az oldalunkra?

A blogírás tanulmánya

Az Inbound.org weboldalon jelent meg egy tanulmány a ezzel kapcsolatosan, ami erre adta a választ a kérdésre. Természetesen egy esettanulmány még nem bizonyíték, de kétségtelen hogy az eredmények elgondolkodtatók.

A tanulmány írója 8 hónapra, nyolchónapra hagyott fel a blogírás adta lehetőségével. A felmérés előtt, ha nem is állandóan, de jellemzően havonta minimum egyszer tett közzé egy cikket a blog oldalán keresztül. Összeségében 251 napon keresztül egy cikket sem tett közzé a blogoldalán.

A weboldalának a forgalma megközelítőleg 32%-kal csökkent. Ez még érthető is, mivel az oldal régebbi látogatóinak száma visszájára esik a tartalom stoppolásának köszönhetően, de itt most nem csak a régebbi böngészőkről beszélünk, hanem a böngészés alatt előugró oldal elhelyezkedéséről is. Összeségében igazán döbbenetes volt, hogy a weboldal keresőből érkező forgalma 42%-kal csökkent az előző időszakhoz képest, feleződött a forgalom a keresőrendszer látogatótól!

A blogoldal főoldala is jelentősen visszacsúszott a legfőbb kulcsszavakra is. A weboldal ugyanis Írországban első volt a „Wordpress Developer” (wordpress fejlesztő) kifejezésre a kísérlet kezdetén, de a blogírás leállását követően, a 8 hónap után már csak 6. helyen volt elérhető a találati listán.

blogírás

Rangsorolási faktor?

A fenti adatok egyértelműen azt üzenik, hogy a rendszeres cikkírás, blogírás, szövegek közzététele a rangsorolási előnyt is jelentik a weboldalak számára.

Érdemes az alábbiakat átnéznünk és meggondolnunk:

  • a „8” hónap kihagyását követően a  website linkszerzési képessége legyengül, miközben a konkurencia linkereje növekedhetett. Ez is eredményezhette a helyezésromlást
  • 8 hónap alatt a korábbi blogbejegyzések is korosodtak. Közismert, hogy a friss cikkek jobb helyezést érnek el a találati listán. Ahogy a régi cikkek korosodtak, úgy csökkent a frissességük a Google szemében. Összeségében előfordulhat, hogy a korábbi tartalmak organikus forgalma a folyamatos bloggolás mellett is csökkent volna. Viszont ez igen csak kérdőjel
  • más okok például algoritmusfrissítés is eredményezhette a forgalom csökkenését a blogoldalon.

A keresőoptimalizálásban az egyik legismertebb néven futó delikvens Brian Dean, aki igen ritkán olykor több hónap kihagyásával frissíti blogját, mégis az egyik legjobb eredményeket éri el, elsősorban a linképítéssel. Ő azt mondja, hogy nincs szükség sűrű bloggolásra.

Viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni az esettanulmány eredményeit sem. Az alapján úgy tűnik, hogy 1-3 hónapos kihagyás hatása még nem jelentkezik, ám egy 8 hónapos kihagyásnak már kézzel fogható hatása van a SEO eredményeire.

weboldal-keszites-javitas

Azt is érdemes szem előtt tartanunk, hogy egy weboldalt nem csak bloggolással lehet frissíteni. Így az oldalunkat frissíteni is kell, szövegesen a tartalmat egy kicsit módosítani, javítani, vagy a tartalmat bővíteni. Egy internetes oldal frissen és naprakészen tartása pozitív szignálnak minősül a Google szempontjából, míg egy több éve változatlan weboldal rangsorolási potenciálja lecsökkenhet.

Összeségében

A rendszeresen frissített oldalak, a blogírás, a keresőoptimalizálás előnyeihez vezethetnek minket.

 

Augusztus 2., jön a Windows 10 update

A Microsoft hivatalosan is közzétette, miszerint a sokak által várva várt Windows 10 Anniversary Update az új Windows következő igen nagyméretű frissítőcsomagjaként fogja meglátni a napvilágot.
Augusztus 2., jön a Windows 10 Anniversary Update igen sok újítással próbál a felhasználók kedvében járni, de lesznek biztonságot fokozó új szolgáltatások is, ami az átlagos felhasználókat és az üzleti csoportot is megcélozta.

Windows 10

A frissítést nagyon sokan várják, ugyanis ezt a változatát jelenleg 350 milliónál több informatikai eszközön fut a megjelenése óta. Ezek a számok nagyrészt annak köszönhetőek, hogy az Windows sokak számára ingyenes volt, leginkább a korábbi rendszerek váráslóinak ajánlották fel az ingyenes letöltési státuszát a könnyen beszerezhető frissítés formájában.
Windows 10

Az új rendszert a régi felhasználók ingyenes frissítés formájában tölthetik le július 29-ig, azután már csak fizetős változatában lehet majd hozzájutni az új szoftveréhez, a dolgok jelenlegi állása szerint.

Hogy mégis milyen újításokkal érkezik meg a Windows 10 Update a részünkre? Elég komoly fejlődésre kerül sor, ami sok-sok területet érint. Biztonság terén fontos újítás, hogy a biometrikus felhasználó-azonosításra támaszkodó Windows Hello szolgáltatás hatáskörét alaposan kiterjesztik, így nem csak a Windowsba lehet jelszó nélkül bejelentkezni. Ehhez internetes szolgáltatások esetén Windows Edge webböngészőre lesz szükségünk, valamint a különböző weboldalakat és alkalmazásokat is fel kell készíteni a fejlesztés támogatására. Plusz igen fontos újítás, hogy fejlődik a Windows Defender része is, ami a Windows ingyenes anti-malware szolgáltatása. Opcionálisan lehetőség lesz időzített gyorskeresésekre, a keresések alkalmával újfajta értesítésekkel találkozhatunk, a végeredményt pedig részletesebb összegzés zárja, amennyiben potenciális veszély leselkedik a rendszerre.

Windows Security

Üzleti szinten egy új szolgáltatással bővül, a WDATP (Windows Defender Advanced Threat Protection) gondoskodik a gyanús hálózati események, illetve támadások feltérképezéséről. Szintén fontos újítás a Windows Information Protection szolgáltatás, ami segít a személyes és az üzleti adatok szétválasztásában, utóbbiakhoz pedig extra védelmet is nyújt a felhasználásuk alatt.

linképítés keresőoptimalizálás

A játékosok sem maradnak ki a Windows frissítése után a sorból. Az Xbox Play Anywhere program keretén belül elég lesz egy játékot egyszer megvásárolni, majd Windows 10 és Xbox One alatt egyaránt élvezhető lesz.

A fentiek mellett egyéb különleges újítások is várhatóak lesznek augusztus 2-án, ám ezekkel kapcsolatban további részletekre majd csak a megjelenés napján derül fény. Mi is várjuk a fejlesztést.